NATURMARKETING

STRATÉGIA&MEGOLDÁS

2017. március 27. 09:40 - Naturmarketing

Természettől lopott technológiák

somatic-fractal-succulent-organic-intelligence-blog.jpg

Fotó: organicintelligence.org 

Biomimikri. Ez a hangzatos neve a természet modelljeit vizsgáló és utánzó tudományágnak megalkotója, Janine Benyus szerint.

Nem kell nagyon új keletű hóbortra gondolni, hiszen a természethez inspirálódni, ihletet meríteni már a nagy polihisztor, Leonardo is gyakran fordult, amikor a madarak repülését tanulmányozta, majd a Wright fivérek is onnan merítettek a repüléshez való technikájukhoz inspirációt.

Mind a mai napig a természet tud olyat mutatni, amire a tudomány csak keresgéli a megoldást. Azt se felejtsük el, hogy a természet „fejlesztéseit” az evolúció tesztelte sokszor évmilliókon keresztül, és javította, ahol nem volt tökéletes, illetve ez a folyamat sosem áll meg, a mind tökéletesebb alkalmazkodás állandó.

Megszámlálhatatlan azoknak a találmányoknak a száma, amik így jöttek létre, ebből szemezgettünk.

1. A gekkók lába képes akár az üvegen, vagy bármilyen elképesztően sima felületen stabilan tapadni függőlegesen is. Mi máshoz használhatnák ezt a tulajdonságot, mint a világ legerősebb ragasztóihoz?

A 2008-ban bemutatott ragasztószalag jellegzetessége, hogy minél erősebben próbálják eltávolítani, annál jobban tapad.

Egy Geckskin nevű eszköz is napvilágot látott 2012-ben, ennek egy névjegykártya méretű darabkája 300 kg-ot tud megtartani.

 gekko.JPG

Fotó: kimballstock.com

 2. Ki hallott már a Lotusan festékmárkáról, mely gyártója szerint egyedülálló víz- és szennytaszító tulajdonsággal rendelkező mikro-szilikon festék? Úgy tűnik, ez itt a reklám helye, mert a festék összetétele egyes lótuszfajok öntisztuló képességét hivatott másolni, mely a levelek mikromintázatának köszönhető. A gyártó pedig büszkén hirdeti festéke dobozain, hogy a lótusz az ázsiai vallásokban a tisztaság szimbóluma, ahogy az ő termékük is az a homlokzatvédelmi anyagok körében.

3. A Morpho család lepkéi (magyarul azúrlepkék) jó eséllyel indulnának a világ legszebb teremtményeinek versenyén. Az irizáló lepkeszárnyak fizikai színezete azt jelenti, hogy az őket alkotó lemezek fénytörése adja a színjátszó felületet. Ezáltal nem kopik vagy fakul. Képalkotó szenzorokhoz adtak ötletet, melyeket nanotechnológiával állítanak elő. Gyorsaságuk és rendkívüli érzékenységük miatt éjjellátó szemüvegekhez, megfigyelő kamerákhoz, későbbiekben orvosi diagnosztikai eszközökhöz használhatják.

blue_morpho_by_digitallica-d4s9jyo.jpg 

Fotó:Deviantart

4. Az elefántormány pontos és nagy erő kifejtésére képes, amely tulajdonságait a német Festo cég gondolta tovább. A Festo egyébként is nagy hangsúlyt fektet az iparban és technológiában a természetből merített ötletekre, nem csoda, hogy az ipari anyagmozgatásban egy ilyen eszközt fejlesztettek ki a dolgozók biztonságos segítésére. Ha ugyanis a gép és az ember ütközne a folyamatok során, az „ormány” dinamikusan visszavonul.

Az orvostechnikában, rehabilitációban és a mezőgazdaságban teszi a legnagyobb szolgálatot.

5. A cápák bőre is különleges képességekkel ruházza fel őket. Vízelvezető és közegellenállást csökkentő tulajdonságai miatt hajók, illetve vízi sportok versenyzőinek ruhái készülnek felhasználva az elveit, újabban azonban már az Uniroyal által gyártott gumiabroncsok felületén véd meg minket a vizes felületeken csúszás miatt bekövetkező balesetektől.

6. A pókháló, mint az életet védő eszköz elég hihetetlenül hangzik. Ha viszont úgy tekintünk a levegőben úszó, szinte láthatatlan kis fonálra, mint az acélnál ötször nagyobb szakítószilárdságú, a kevlárnál is ellenállóbb és hajlékonyabb anyagra, akkor mindjárt más a helyzet. A légzsák, a golyóálló ruházat készülhet mesterségesen előállított változatából, a gyógyászat pedig sebészeti varrófonálként vagy kötszerként is alkalmazhatja. Ja igen, ha még nem mondtuk volna, biológiailag lebomlik és felszívódik.

cobweb.jpg

Fotó: photographytips.net

7. A tépőzár vagy más néven bogáncszár ötletét Georges de Mestral egy kutyás kirándulása indította el. A valószínűleg hosszú szőrű eb bundájába ragadt bogáncstól próbálva szabadulni jutott eszébe, hogy a makacs horgos és hurkos kis növény kiváló rögzítő elem lehet. Végül poliamidból, infravörös hőkezeléssel készítette el a ma használt tépőzárakat.

tepozar.jpg

Fotó: alchetron.com

 8. A szorgos méhek nemcsak szigorú hierarchiába szervezett kis „társadalmukkal” tűnnek ki az állatvilágból. A természet energiatakarékossága náluk is tetten érhető, méhsejtjeik szabályos geometriai alakzata ugyanis az a forma, ahol a legkisebb kerülethez a legnagyobb terület tartozik. Így a lehető legtöbb mézet tudják a legkisebb helyen tárolni, ehhez pedig így a legkevesebb viaszt kell felhasználniuk. Emellett egy nagyon erős és szilárd szerkezetet is kapnak így.

Ezt a szerkezetet azóta a csiszolópapíroktól a sportcsónakokon át a ruházatig, a repülőgép- és bútorgyártásig rengeteg területen használják sikerrel, de az autónkra szerelhető hóláncnál és a futballhálón is visszaköszön.

honeycomb.jpg

Fotó: huffingtonpost.com

 9. Mi a köze a hajlékony kerámiának egy dél-amerikai halfajhoz, az arapaimához? A világ legnagyobb édesvízi halának titulált élőlényen még a piranha harapása sem fog, ennek oka pedig különleges páncélszerű pikkelyeiben rejlik. A fogzománchoz hasonlóan egy nagyon kemény anyag véd itt is egy rugalmas belsőt, ez az összetétel pedig gyakran fellelhető a természetben. A katonai felhasználás mellett az űrrepülés is sokat tanulhat belőle, de szigetelések és üzemanyagcellák megalkotásánál is nyúlhatnak az arapaima felépítéséhez. Érdekesség még, hogy az Amazonas mentén élők a barázdált pikkelyeket körömreszelőként használják.

10. A réteges öltözködés fogalmát valószínűleg a jegesmedvék vezették be a gyakorlatba a hideg ellen. Az üreges szerkezetű jegesmedveszőr valójában színtelen és két rétegből áll: a durva külső szálak olajosak, ezek védik az alsó, üreges pehely szálakat. Egy bizonyos Helly Hansen nevű hajóskapitány ezt használta fel a legénysége védelmére a hideg ellen: olajjal átitatott vászonruhába öltöztette őket, majd később szabadalmaztatta az eljárást a vízhatlan tengerészruhák gyártásában. A márka népszerűségéből kiindulva azóta sem született jobb megoldás a fázósok számára.

 jegesmedve.jpg

Fotó: tanarno.cafeblog.hu

Amit tendenciaként lehetetlen nem észrevenni: a technológia fejlődése azt jelenti, hogy mind tökéletesebben tudjuk utánozni a természet alkotásait, és ha valamire sokáig keressük hiába a megoldást, érdemes nyitott szemmel járnunk és minél jobban megismerni a minket körülvevő világot.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://naturmarketing.blog.hu/api/trackback/id/tr1012373769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
NaturMarketing.hu
süti beállítások módosítása