NATURMARKETING

STRATÉGIA&MEGOLDÁS

2016. december 06. 10:29 - Naturmarketing

Így lesz a Google a legjobb barátod!

pexels-photo-24975.jpg

Az online világban jártasak tudják, hogy a Google ma a legelterjedtebb kereső a világon.

Amit talán már kevesebben ismernek, hogy a neve honnan ered. A googol és a googolplex szavakat jelzőként használják az olyan nagy számokhoz, amelyek meghaladják az univerzumban található elemi részecskék számát.

Logikusnak tűnt tehát a Google alapítók számára, hogy olyan nevet adjanak cégüknek, amely utal az információk hihetetlen számára. Ám a domain lefoglalásánál egy elütés következtében született meg a Google.

Nomen est omen, mondhatjuk, mert a digitális reklámpiacon máig az egyik legelterjedtebb platform a Google saját rendszere az AdWords. Amikor ugyanis az AdWords-öt használjuk reklámcélokra, lényegében a Google által felhalmozott információkat (a célközönségünk érdeklődési körét, amit a böngésző a szörfölés során összegyűjt róla) fizetjük meg cserébe a leendő vásárlókért, akiket így el tudunk érni.

pexels-photo_3.jpg

Azért is megkerülhetetlen a használata, mert egy igen költséghatékony forma, ha hirdetni szeretnénk, legyünk akár cég, egyéni vállalkozó vagy multi.

Nem mindegy azonban, hogyan fogunk hozzá, hiszen ami kellő szakértelemmel befektetésként működhet, az a hozzá nem értők kezében pénzégető lehet egy vállalkozásban.

Körbejártuk az AdWords alapokat.

Az első és legfontosabb kampány indítása előtt, hogy tudjuk a célt. Olyan embereket szeretnénk elérni, akik aktívan keresnek a mi termékünkre szolgáltatásunkra, vagy ott szeretnénk lenni a témánkba vágó oldalakon? Ha például bútorokat forgalmazunk, egy online lakberendezési újságban elhelyezett bannerrel jó eséllyel figyelnek fel ránk az otthonukat szépíteni vágyók.

A termékünk vagy szolgáltatásunk típusa, és az elérni kívánt konverzió függvényében választhatunk a kétféle nagy kampánytípus közül.

  1. Keresési

A keresési kampány esetében azokat szeretnénk elérni, akik konkrétan rákeresnek az általunk megadott kulcsszavak valamelyikére. A találati oldalon jelenik meg, minél előrébb helyeződik a listában, annál nagyobb eséllyel kattintanak rá a keresők. Hogy melyek a legrelevánsabb kulcsszavak a mi területünkön, számos kulcsszókutató eszköz segít kiválasztani. Leegyszerűsítve akkor érdemes használni ezt a kampánytípust, ha kevesebb, nagyobb értékű terméket árulunk, van húzó termékünk, amire a vásárlóink gyakran rákeresnek, illetve ha konkrét szolgáltatás a profilunk. Például vízvezeték szerelés Csepelen.

  1. Display

A Display hálózat egy partneri hálózat, mely számtalan nagy forgalmú, nagy látogatottságú weboldalt tömörít, ahol megjelenhet a hirdetésünk. Ugyanígy szükség van itt is kulcsszavak használatára, mint a keresési esetében, de a hangsúly azon van, hogy a bannerünk kikerül a számunkra relevánsnak tartott oldalakra, ahonnan forgalmat remélünk. Ezzel megnövelhetjük üzletünk látogatottságát, ismertségét. Ideális a használata akkor is, ha egy promóciónknak szeretnénk nagyobb népszerűséget szerezni.

Ma már létezik keresési hálózat és választható display egyben is, de ha tehetjük, több kampányt indítsunk külön-külön.

Amit minden esetben tudnunk kell, hogy csak akkor fizetünk, ha a hirdetésünkre kattintanak, ez az úgynevezett PPC (Pay per click).

Mi határozzuk meg, hogy mennyit szeretnénk költeni, licit alapján több tényező befolyásolja, hogy mennyibe kerül majd egy kattintás. Például ha többen hirdetnek a mi témánkban, mi is többet fizetünk a jobb helyezésekért, mintha kevésbé populáris a termékünk vagy szolgáltatásunk.

A kulcskérdés bármelyik kampánytípus esetében a kulcsszó, aminél azért is fontos, hogy körültekintően járjunk el, mert ha pontosan eltaláljuk a kereséseket, kevesebbet fizetünk, mintha általános, semmit ki nem záró szavakat adunk meg.

A Google célja az, hogy olyan tartalomhoz juttassa az embereket, ami számukra hasznos. Ami sokaknak örömteli hír, szerencsére nem elég mélyen a zsebünkbe nyúlni, ha nem tudunk érdekes, informatív, lényeges információt átadni a hirdetésünkkel, a Google nem jeleníti majd meg azt.

 pexels-photo_4.jpg

Hab a tortán egy ingyenes eszköz, amivel folyamatosan nyomon követhetjük kampányaink sikerét: az Analytics. Segítségével folyamatosan ellenőrizhetjük, állíthatjuk kampányainkat a teljesítményük függvényében.

Fontos, hogy kísérletezzünk, próbálgassuk, mire vevő a megcélzott közönségünk. Futtassunk több kampányt is egy időben más-más kreatívval, és némiképp eltérő szövegezéssel, és figyeljük, melyik hogyan teljesít.

Számtalan lehetőség áll a rendelkezésünkre még, amivel érdemes élnünk, mert ma már pontosan tudjuk, hogy egy megfelelően megszerkesztett, több ezres tömegeket megmozgató marketing kampány, amelyet gyorsan és megfelelő helyre építenek be a megfelelő folyamatokba, vagy azok mellé, éves szinten konkrétan mérhető megtérülést hoz a vállalkozások számára.

Azonban ha bizonytalanok vagyunk, mert úgy érezzük, elveszünk az információk és az AdWords adta lehetőségek tengerében, ne habozzunk hozzáértőhöz fordulni! A Naturmarketing segítséget nyújt az online marketing dzsungelében, stratégiát ad a rövid- és hosszú távú terveid megvalósításában.

Keress minket bizalommal!

http://naturmarketing.hu/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://naturmarketing.blog.hu/api/trackback/id/tr5312026897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
NaturMarketing.hu
süti beállítások módosítása