Sokan temetnék a keresőoptimalizálást
A kérdésre, hogy miért nem megyek el a SEO temetésére, egész egyszerű választ adhatok – mert nincs ilyen temetés!
Pedig időről-időre halálhírét keltik, szép szavakból szőtt koszorút is küldenének a sírjára – de ilyen sír egyelőre még nincsen.
De nézzük meg, hogy a sírásók és fejfa után kiáltók milyen érvek mellett gondolják, hogy szükséges volna a szomorú szertartás.
A Google SERP (a keresőtábla)
Az első érv szerint, amióta a Google a SERP (Search Engine Result Page), vagyis a keresőtábla elején már 4 hirdetést hoz, az organikus találatoknak befellegzett, mivel kereső találat, kattintás azokon már nem realizálódik.
Való igaz, potenciálisan 4 reklámhelyet biztosít a Google a szöveges hirdetéseknek (AdWords hirdetések), de nem minden esetben jelenik meg ennyi hirdetés. Ennek több oka lehet:
- az adott időpontban nincs ennyi érvényes hirdetés az adott témában az első táblán
- olyan drága egy-egy hirdetés, hogy kevesen engedhetik meg maguknak a folyamatos jelenlétet (Magyarországon a legdrágább a kattintásonként 1000 forintnál is többe kerülő duguláselhárítás szó)
- egy-egy téma minden kulcsszavára, kulcskifejezésére nem lehet hirdetni, mert képtelenség rá erőforrást biztosítani (a ritkábban keresett kulcsszavak világa a long tail – érdemes itt is próbálkozni)
Tehát korántsem biztos, hogy mindig négy hirdetés előzi meg az organikus találatokat és így teljesen vagy részben nyitott a pálya a látogató és a honlapunk találkozása előtt.
A második érv szerint a négy hirdetést a térképes találatok követik, szintén elévágva az organikus megjelenéseknek.
A vérbeli SEO-s persze azonnal mordul erre az érvre, hiszen mi tiltja, hogy jó keresőoptimalizálással a mi általunk gondozott honlap legyen a Google által megjelenített térképes találatok élén? Na, ugye.
(Mint ahogy azt sem tiltja semmi, hogy magunk is hirdessünk AdWordsben olyan kulcsszavakra, amelyekben a SEO munkánk még nem hozott kellő eredményt.)
A megtérülés igen fontos szempont. A SEO-ra fordított összeg, ami folyamatos kiadás, hozhat nagyobb forgalmat, mint a folyamatos hirdetési tevékenység, amely szintén folyamatos forintemésztő. Esetleg a SEO és a hirdetés kombinációja nyújt nagyobb előnyt. Persze az is lehet, hogy alapos tervezés-számolás után a hirdetés viszi el a pálmát, ebben az esetben persze erre kell helyeznünk a hangsúlyt.
Ahhoz, hogy a honlapunk a keresőtáblán az élmezőnybe kerülhessen, ma már írtózatosan sok élő munkára és befektetésre van szükség. A kulcsszókutatástól a konkurencia elemzésen át a honlap betöltési sebességének nyomon követésétig rengeteg munkafázist tartalmaz a SEO-protokoll.
A nemzetközileg is elismert analítikai eszközök sem filléres áruk. (A példa kedvéért a cognitivSEO havi 100, a Moz eszköze havi 150 dollárt taksál.)
Vajon ez lesz nekünk olcsóbb, vagy a kattintásonkénti több száz vagy akár ezer forint – ez itt a kérdés!
E sorok írójának tapasztalata szerint a SEO, ha jól csinálják, nem sajnálva az élő munka befektetést, az esetek egy jelentős részében többet hoz, mint a szintén külsős céggel készíttetett professzionális (vagyis erősen finanszírozandó) hirdetés, akár AdWords, akár Facebook formájában.
Bár ahogy az autóiparban teret hódit a hibrid, ugyanúgy az online marketingben is megvan ennek a lehetősége.
Mindenesetre SEO temetés még nagyon sokáig nem lesz!
Végül álljon itt egy tábla a keresőoptimalizálás klasszikus teendőiről, illetve a figyelembe veendő honlap tényezőkről:
Vendég bejegyzés, írta:
Bognár László
Bognár Stúdió, SEO specialista
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Héder Sándor · http://www.forlong.hu/blog 2017.05.06. 15:21:13
Ezzel önmagában nem is lenne gondom. Ami az én gondom, hogy nehéz felmérnem, hogy a mi potenciális ügyfeleink egyáltalán vásárolnak-e az internetet keresztül olyan szolgáltatást, amit mi árulunk?
Leteszik a SEO céltábla, mert szerintem is a SEO mellett még sok minden kell a sikerhez - többek között szerencse!