NATURMARKETING

STRATÉGIA&MEGOLDÁS

2017. február 22. 10:30 - Naturmarketing

Top 10 beteljesületlen jóslat

90a7fcae720a3b796051151e49b4ce83.jpg

Fotó: Pinterest

Nagyot fordul a világ néhány évtized alatt, és sokszor a váteszi képességgel megáldott tudósok, cégvezetők, sikeres és tehetséges emberek sem lövik be jól az irányt.

Persze lehet, hogy amin ma még nevetünk és hihetetlennek tartjuk, néhány év múlva a mindennapi valóságunk lesz.

Íme néhány gondolat, ahol hiába a szakmai tudás, a jövőbe látás kevésbé volt fejlett.

1. Az ENIAC az amerikaiak első számítógépe volt, melyet a hadászat használt és Neumann János is részt vett a fejlesztésében. A sok ezer elektroncső, amit tartalmazott gyakran meghibásodott és folyamatosan cserélni kellett őket. “Míg az ENIAC számítógép 19 ezer vákuumcsővel van felszerelve és 30 tonnás, a jövőben a komputereknek talán ezer cső is elég lesz, és az is lehet, hogy nem lesznek nehezebbek másfél tonnánál.” –hangzott el a Popular Mechanics-től 1949.-ben az elhíresült mondás egy olyan korban, amikor egyszerű számításokhoz egy szoba méretű gép kellett. Vajon mit gondoltak volna a kor tudósai, ha látják korunk „kéziszámítógépeit” az okostelefonokat?

eniac.jpg

Fotó: booktwo.org

2. “A számítástechnika elérte fejlődésének határait.” Neumann János 1949.-ben tette ezt a kijelentést, amikor is az IAS nevű számítógépen dolgozott, melyhez az emberi agy felépítését használta mintául. Ez a számítógép lett a mostani működő PC-k alapja, párhuzamos működésével gyorsabban számolt a létező összes gépnél. Ha nem is állt meg itt a fejlődés, akkoriban minden képzeletet felülmúltak a képességei.

3. Hisszük vagy sem, magától az IBM elnökétől és fejlesztőjétől hangzott el az alábbi kijelentés: “A világpiacon összesen kb. 5 darab számítógép helyezhető el.” Thomas Watson cége eredetileg a lyukkártyás gépekkel alapozta meg vagyonát és félszáz évig tartó töretlen sikerét. A sors iróniája, hogy 1953.-ban, amikor az emlékezetes mondat elhangzott, adta át hazája megsegítésére a koreai háború után IBM Data Processing Machine-t, mely után néhány évvel a világ legnagyobb számítógép gyártójává vált. Ennek utóda volt a később minden háztatásban megtalálható asztali PC, melyre az operációs rendszert egy Bill Gates nevű fiatalember szerezte.

4. "Nem látom értelmét annak, hogy miért akarna bárki is egy komputert az otthonába." mondta Ken Olsen, a Digital Equipment Corp társalapítója és elnöke 1977-ben a Jövő Társadalma konferencián. Az MIT-n végzett nagy tudású elektromérnök, akinek cége miniszámítógépek, mikrochipek és mágnesszalagok gyártásával foglalkozott – mint később kiderült – ezt az állítását egy más szövegkörnyezetben, a háztartási szuperszámítógépek kontextusában használta, így a tévedés valójában nem az övé, mégis ez a mondata híresült el róla.

5. “Az internet előbb egy látványos szupernóva lesz, majd 1996-ban katasztrofálisan összeomlik.” Az ethernet-kábel feltalálója, Robert Metcalfe szájából hangzott el a jóslat, aki magát az ethernet szabványú kábelt találta fel, a félelme pedig annak szólt, hogy vívmánya nem fogja tudni kezelni az információk tömegét. Az adatátviteli igények valóban egyre nőttek, azonban megoldás is érkezett újabb és újabb szabványok formájában.

6. Nem maradhat ki egy ilyen listából a sokat szapult Bill Gates sem, a Microsoft atyja ugyanis úgy nyilatkozott 1981-ben, hogy 640 kilobyte memória mindenkinek elég kell legyen. Az IBM PC bemutatása volt az ominózus esemény, ahol elhangzott ez a sokat emlegetett mondat. Mentségére szolgáljon, hogy a DOS 1.0 operációs rendszer telepítéséhez valóban elegendő volt ez a memória. A ’90-es évek elején azonban már megjelentek a 128-256 megabájtos memóriák, így elég hamar megdőlt az az állítás, amelyet az informatikus üzletember bőszen tagad. Ilyet ugyanis, hogy memóriából bármennyi is elég legyen, informatikus nem mond.

ibm-gave-microsoft-its-start-by-letting-ms-dos-power-early-pcs.jpg

Fotó: karl-rousseau.blogspot.hu

7. “Az Apple-t be kell zárni és a tőkét vissza kell juttatni a részvényeseknek.” Nyilatkozta Michael Dell 1997.-ben, amikor a csőd szélére került Apple-hez visszatért Steve Jobs, akit 12 évvel korábban kirúgott az igazgatótanács a saját cégéből. Ahogy a történelem mutatja, mindannyian tévedtek egy nagyot, hiszen ebben a pillanatban kezdődött az Apple reneszánsza.

8. A Microsoft gyártotta a Tablet PC-t, az Apple az iPadot. Természetesen mint minden újításnál, ennél a bemutatónál is kirobbant az ellentét, melyről Bill Gates diplomatikusan csak ennyit nyilatkozott: „Az iPad nem kimondottan az a termék, amire irigynek kéne lennem. Persze, egy kiváló táblagép, de semmi olyat nem találok benne, ami miatt úgy érezném, hogy Microsoftnak kellett volna hamarabb megcsinálnia.” Az igazsághoz hozzátartozik, hogy míg az iPadból a megjelenést követő 10 napban több mint 500 ezret adtak el, addig a Tablet PC-t csak nagyon speciális területeken használják, nem terjedt el az átlag felhasználók körében.

steve-jobs-original-ipad.jpg

Fotó: mactrast.com

9. „Semmi esély arra, hogy az iPhone jelentős piaci részesedést érjen el. Semmi esély.”Mondta ezt az a Steve Ballmer, aki 2013 augusztusáig vezette a Microsoftot Bill Gates után. Ő maga ugyan értéket sosem hozott létre, mégis egy külön lista szólhatna az általa látnoki módon megjósolt, később tévesnek bizonyult állításoknak, illetve a vezetése alatt a Microsoft felemás sikereinek. Nem is pazarolnánk tovább rá a szót J

10. A social média, mint a demokrácia megmentője? Nem volt alaptalan az elgondolás, hiszen a 2010-es a kongresszusi választásokra az Egyesült Államokban a Facebook is felhívta a figyelmet. Egy kísérlet volt ugyanis, melynél az első csoport a választás napjára felhívó üzenetet kapott a szavazófülkék listájával a linken. Kiegészítette még egy „szavaztam” gomb, és azoknak az ismerőseinknek a képei, akik már megtették ugyanezt. A második csoport a barátok profilja nélkül ugyanezt az üzenetet kapta meg, míg a harmadik nem kapott semmilyen üzenetet. A különbség az első csoport és a másik kettő között (akiknél szinte azonos eredmény született) 340 ezer fő volt!

Az az elgondolás azonban, hogy a Facebook a szabad véleménynyilvánítás korlátlan játszótere lehet megdőlt, hiszen pontosan a mi általunk megadott adatok alapján tudnak minket befolyásolni, ebből él ma a Facebook.

 

+1. „Az évszázad végére a cégem, a Space X emberek millióit fogja eljuttatni a Marsra, akik önfenntartó városokban fognak élni”. Ez a bátor, sci-fi be illő kijelentés Elon Musktól hangzott el tavaly szeptemberben, amit szkepticizmussal hallgatott mindenki. 

Noha a terve, hogy egy évtizeden belül kolonizálná a Marsot megmosolyogni valónak hangzik, ne felejtsük el, hogy a sokak által zseninek tartott üzletember hozta létre az első űrutazással foglalkozó magáncéget, a SpaceX-t, amely a NASA konkurenciája lett.  Mellesleg a PayPal, és az elektromos autók között úttörőnek számító Tesla is az ő „gyermeke”, így könnyen lehet, hogy ez az állítása nem a tévedések listáján, hanem a kor zseniális újításai között szerepel majd.

 

Végül de nem utolsósorban egy megfontolandó tanács idézet formájában, ami valószínűleg sosem veszti érvényét, nem fogja az utókor tévedésnek minősíteni Goethe híres mondatát:

„Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha."

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://naturmarketing.blog.hu/api/trackback/id/tr9612281215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sebi77 2017.02.23. 10:03:37

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy mi ugyanilyen naívan látjuk a jövőt. A mai scifiken hülyére fogják röhögni magukat talán már 20 év múlva is.

2. Egy dinamikusan fejlődő területről ilyet mondani ordenáré hülyeség bármelyik korszakban.
8. A IPad-ban tényleg nem sok új van.
10. 340 ezer fő mekkora mintán? 500 ezer vagy 1 milliárd?
+1 Tököm televan ezzel a Musk gyerekkel, a legnagyobb műmájer a világon. Azt elfogadom hogy egy sikeres üzletember és ahhoz biztosan ért is ha ilyen sokra vitte, de nem látom hogy valaha bármit kitalált vagy megalkotott volna, semmiben semmi új nincs amit csinált (egyszóval kb. ugyanaz mint Jobs). A Space-X nem a Nasa vetélytársa hanem konkrétan ők pénzelik, hogy megszűnjön az állami monopólium.

Lovrin 2017.02.23. 10:03:42

A SpaceX semmiképpen sem konkurenciája a NASA-nak.
A NASA piaci alapon fizeti a fellövések árát és nagyon ötülnek neki hogy versenyhelyzetet csinált a SpaceX a piacon így az ULA (Lockheed+Boeing) és az oroszok mellett van harmadik lehetőségük, ráadásul jelenleg a legolcsóbb.
A NASA mentette meg a SpaceX-et a csődtől amikor leszerződött velük az űrállomás ellátására.

efi 2017.02.23. 10:03:57

"A ’90-es évek elején azonban már megjelentek a 128-256 megabájtos memóriák"
Hát ezt azért nem mondanám. 95-ben a 64 MB volt a csúcs. (4x16), de az átlagos gépek többsége 8 MB-tal muzsikált.

Duplaxiii 2017.02.23. 10:04:19

Azért elég egyszerű megközelítéssel magyaráztad el...
Ugye tudod, hogy nem csak a hobbicélú számítástechnika a számítástechnika. Így hogy melyik területre mennyit adnak el, az csak könyvelési érték.
A 640kb valójában otthonra elegendő lenne, egyszerűen elszabadult a hardverpiac és ma a fejlesztők szarnak a gazdaságos programozásra.
És olyanokat számon kérni, ami a nyilakozat idejébennem létezett, már csúsztatás.

Zed is not dead yet 2017.02.23. 10:04:27

"az operációs rendszert Bill Gates szerezte" .... hát igen, ha a "szerzés" szót nagyon nem az "alkotás" szinonimájaként értjük, akkor tényleg.

szanalmas 2017.02.23. 10:04:31

Gates "javára" legyen mondva, hogy azóta sokkal nagyobb baromságokat mond időnként.
NaturMarketing.hu
süti beállítások módosítása